Magamról

patkós KRISZTI - belsőépítész


1995-ben végeztem a BME építészmérnöki karán, de hivatásomnak nem az épület, hanem a belsőterek, és bútorok tervezését választottam. A térszemléletet, a szerkezeti ismereteket, statikát, gépészetet, amit egyetemi tanulmányaim során megtanultam, jól hasznosítottam későbbi munkáim során. Nálam egy belsőépítészeti tervezés a tér “rendbetételével” kezdődik.

Az egyetem elvégzése után egy dinamikusan fejlődő kereskedő cégnél tanultam meg a “szakmát”. 10 év alatt 15 bemutatótermet terveztem meg, és a tervezés során fokozatosan ismertem meg vezető olasz, spanyol, német fürdőszoba, konyha, bútor és lámpagyártó piacvezető cégek termékeit. Ennek köszönhetem kiterjedt tárgy, anyag és bútorismeretemet. A bemutató termek, és kiállítási standok tervezése mellett, a céget felkereső, összetett tervezési feladatokat igénylő, kiemelt ügyfelek lakásainak belsőépítészeti tervezése, a terek bútorozása volt a feladatom, mint a cég vezetőtervezőjének.

2006-tól fél állásban már önálló tervezőként dolgoztam, számos magánlakás, ajándékbolt, étterem terveit készítettem el. Az időm másik felében egy magánmegrendelő építkezéseit bonyolítottam, mint projektmenedzser, a tervezéstől kezdve, ajánlatkéréseken át, műszaki ellenőrként is. Ennek köszönhetően egy építkezés minden fázisát ismerem.

2010-ben, kisfiam születése után nem tértem vissza alkalmazottként dolgozni, hanem saját időbeosztásban, kihasználva személyes kapcsolataimat, önálló tervezőként folytattam a munkát. Remélem Önt is leendő megrendelőim között üdvözölhetem.